Hiába, no, kemény világ ez a profi magyarfoci. Itt a nyár, a kánikula, és Supka Attila csapatának - horribile dictu! - mérkőzéseket kell játszania. Igaz, a nemzetközi porondról már letáncoltak, de hát így is nem kevesebb mint hét tétmeccs van már a hátuk mögött. Na, ja, ha valaki kénytelen az első selejtezőkörben bekapcsolódni a kupaküzdelmekbe…

A Niederkorn elleni búcsú után mindenesetre megvolt a lehetőség a vigasztalódásra, és éltek is vele: „Arról beszélgettünk a játékosokkal, fontos a Paks elleni győzelem, hogy megnyugtassuk magunkat a nemzetközi kupából való kiesés után.” Szerencsére sikerült. Mármint megnyugtatni magukat - a szurkolótáborról egyelőre nem nyilatkoznék. Egyesek szerint a lemondás lenne a legkevesebb a vezetőedző részéről, ilyen botrányos teljesítmény után. De ha a magyar első osztályban ilyen mutatókkal is háromból három meccset lehet nyerni, és vezetni a bajnokságot, akkor mégis miért mondana le?

És hát a harmadik diadalért is keményen meg kellett küzdeni, végül egy Danilo-büntető volt a különbség a Paks ellenében. A nehézségek hátteréről hallgassuk ismét Supka mestert: „A második félidőben volt egy kis problémánk, amikor kiállították az ellenfél játékosát, erre nem tudtunk reagálni.” Hogy, mi!?

Mondom én, kemény világ ez.